Amelie feküdt a fűben. Élvezte a
kora tavaszi napsütés simogató sugarait. Meztelen hátán érezte a bóbiskoló pitypangok
lágy érintéseit. Béke volt. Kívül-belül.
Krrrrrccscsccss….
- A fene essen ebbe a lejátszóba.
Hogy miért pont a legjobb résznél megy tönkre!
Most jött volna Peter, a vadítóan jóképű
kutyasétáltató pasi, a nyálas dögjével… Hogy én hogy szeretem azt a részt. Amikor
keresztül esik rajta a kutyával…
-
Jaj anyu, nem unod még ezt a nyálas sztorit, már százszor láttad!
- Kislányom, ezek a legjobb
filmek, nem azok a verekedős, űrhajós borzalmak, amiket te bámulsz a
haverjaiddal…
- Hehe, én át tudnám írni. Amelie
megharapja a kutya és két nap múlva apró kis lények mozognak a bőre alatt.
Peterről kiderül, hogy egy földönkívüli, akinek az a küldetése, hogy új szaporító
közeget találjon a kihaló félben lévő fajának.
- Jaj, Bianka, hogy lehetsz
ennyire ántiromantikus? Igaz a Barbikból is mindig zombit csináltál.. Hol
rontottalak el?
- Anyu, nem rontottál el, csak
mások vagyunk, fogadd már el. Te mikor néztél meg velem utoljára egy filmet?
- Na jó. Ennek már ugyis mindegy.
Na mutass egyet a tieid közül.
Krrrrrccscsccss….
Amelie felemelkedik a földről, a
napba néz, és lefoszlik róla a bőr, mintha a ruhája lenne. Egy gyönyörűséges,
csillogó, ezer fényű teremtés áll a helyén. Kitárja a kezét, forogni kezd, és
színfolyamok áradnak, amerre fordul. Egyre gyorsabban pörög, míg egy végső
robbanásban szétárad színáradat a világ minden pontja felé, letarolva a
szürkeséget.
A TVből kirobbanó színfolyam kéz a kézben ülve találja
el az anyát és lányát. Mire feleszmélnek, már semmi nem látszik, de egy életre
összekapcsolja őket Amelie-vel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése