2016. január 14., csütörtök

Függő-játszmák







Ül a Pók a hálója szélén. Elbújt a fal kiszögellésénél. Nyugodtan, mozdulatlanul vár. Tudja, hogy előbb utóbb úgyis belerepül az áldozat. Egy szép kis legyet szeretne, olyan jó szaftosat.
Tudja, mikor melyik szálat kell megfonni, megmozgatni, hogy a végén elérje célját. És a legyek buták, mert soha nem tanulnak. Gyengék ahhoz, hogy kiszakítsák magukat a hálóból. És mire észbe kapnak, már szépen gúzsba is vannak kötve.Készen a fogyasztásra.

****

Rutinosan leveszem a csikkes dobozt a polcról, kiválogatom a nagyobb staubokat a hamutartóból, lecsípem az égett végüket és egyenként beledobom a dobozba őket.  Vésztartalék. „Valami csodának történnie kell! Mára még van pár forintom kajára meg cigire, de holnap már nem tudom mit eszünk a dögökkel.”
„Fel kéne hívni Annát. Hátha kölcsön adna egy ezrest. De még a múltkorit sem adtam meg.” gondolom és leteszem a telefont.
Két nappal később már nem teszem le. Kicsöng.
–  Szia Anna - szólok bele.
–  Szia Anya  - jön a visszafogott válasz
– Mit csinálsz? Zavarlak?
– Nem, épp dolgozom, de nem zavarsz. - jön a még mindig kicsit tartózkodó válasz.
„Nem lesz ez így jó, mégse kéne kérnem. Nem fog adni. De más nincs.”
–  Ne haragudj, hogy megint ezzel hívlak, de nincs egy kóbor ezresed? Két napja nem tudtam kaját venni a dögöknek.
– De van. Ha átutalom az jó? - jön a fásult kérdés pár mikropillanattal később.
– Inkább bejövök érte, a számla mínuszban van. Meddig vagy bent? - kérdezem kicsit megkönnyebbülve. Két nap haladék. Utána nem tudom mi lesz, de nem is érdekel. Ma-holnap megoldva.   
 – 4-ig bent vagyok.
– Oké, akkor összeszedem magam és jövök és köszönöm. 
– Rendben. Szia - és leteszi a telefont.

Napok óta nem jelentkezett. Most vagy épp nincs rám szüksége vagy még nem elég nagy a szar körülötte. Sose tudom, hogy mikor épp mekkorából kell kihúznom.
Megcsörren a telefon. Az ő száma. Kellett nekem rá gondolnom. Összerándul a gyomrom. Szívem szerint kinyomnám. Aztán mégis felveszem.
–  Szia Anna - szól bele.
–  Szia Anya  - mondom visszafogottan „Nem fogom felhúzni magam.”
– Mit csinálsz? Zavarlak? – kérdezi ártatlan hangon.
– Nem, épp dolgozom, de nem zavarsz  – mondom még mindig visszafogottan. „Nem, nem húzom fel magam ” mantrázom magamban tovább.
–  Ne haragudj, hogy megint ezzel hívlak, de nincs egy kóbor ezresed? Két napja nem tudtam kaját venni a dögöknek.
Megint ugyanaz a szöveg. Látom magam előtt, ahogy ott ül a fotelben, kezében egy dekket tart, és tudom, hogy tényleg csak engem hívhat, és ezért ő is szenved. De már annyira elegem van.
– De van. Ha átutalom az jó? - válaszolom fásultan. „Mindegy, egy ezres nem a világ” – gondolom sokadszorra.
– Inkább bejövök érte, a számla mínuszban van. Meddig vagy bent? - kérdezi egy kis megkönnyebbüléssel a hangjában.
– 4-ig bent vagyok. – sóhajtom.
– Oké, akkor összeszedem magam és jövök és köszönöm. – mondja már szinte vidáman. Megint ő nyert.   És én megint engedtem.
– Rendben. Szia  - és leteszem a telefont. Ismét, századjára. Nincs erőm semmihez. Dolgozni kellene, de kizökkentem. Mindegy, akkor is csinálni kell. Hol hagytam abba azt a hülye táblázatot? ...

Háromkor megcsörren az asztalomon hagyott telefon. Ő az. Felveszem. Megbeszéljük, hogy 10 perc múlva az előtérben találkozunk.
Ott áll az forgóajtótól jobbra, félrehúzódik az egyik virág mellé. Int nekem. Ránézésre nem mondanád meg, hogy egy ezrest kérni jött. Erre próbált mindig is figyelni. Hogy kívülről ne nagyon látszódjék semmi. Ezt én is megtanultam mellette jól. Jövök át a csarnokon, kopog a csizmám sarka a márvány lapokon. Odaköszönök közben két kollégának. Szerencsére nem foglalkoznak velem.
Diszkréten elfordulunk a virág fele. Valahogy ez alakult ki köztünk. Mindketten szégyelljük magunkat, egymást. A szituációt. Odaadom az ezrest, ő elteszi. Kicsit remeg a keze. Cigihiány. Első útja a cigishez fog vezetni meg a sarki kisboltba kajáért a dögöknek. Annyira ismerem. Annyira ismer. Az Anyám.


****

Chat:
 „Ma megint jönnek a Fijúk, és még hiányzik 10 ezer Ft” 
 „Nem tudod összekaparni valahonnan?”
 „Már mindenkit megkérdeztem, senki”
 „Pill, teló, ők hívnak”
 „Ok”
  5 perc múlva:
„Azt mondták, hogy kapok még egy órát”
„De azzal mire mész?”
„Nem tudom, majd kitalálok valamit”

pár órával később:
„Itt vannak, nincs meg a pénz, fogalmam sincs, mit fogok nekik mondani”
„Nem tudok mit mondani én sem erre, egyezkedni nem lehet velük?”
„Ezekkel? Nem”
„Majd jelentkezem, most megyek”
„ Vigyázz magadra!”

másnap:
„Megúsztad?”
„Nagyjából, nem hagytam magam, én is kiosztottam pár ütést.”
„A végén kaptam még egy kis haladékot, de két nap múlva 30 ezret kell kifizetnem”
„30-at?? De hogy, amikor még most ez a 10 se ment?”
„Plusz 30-at, az alap törlesztésen felül, hogy most elengedtek”
„Mit fogsz csinálni?”
„Még nem tudom, majd kitalálom addig, majd dolgozok”

pár órával később:
„Nem tudom, meddig fogom még ezt bírni”
„Mit?”
„A Fijúkat”
„ Nem tudsz megszabadulni valahogy az egésztől?”
„Hogy? Apám már eladta a házat, az kevés volt. Még mindig milliókat kéne nekik becsengetni”
„Rendőrség?”
„A zsebükben vannak. Próbáltam, nem sok kellett, hogy kinyírjanak utána”
„Példát statuálnak velem”
„Ezt hogy érted?”
„Nem engednek ki a markukból, én vagyok az elrettentő példa a többiek fele”
„Lassan teljesen rámegyek az egészre”
„Nagyon sajnállak”
„Köszi, aranyos vagy, jól esik”
„Senki másnak nem mondom el ezeket”
„Megtisztelsz vele”
„Na megyek, hátha össze tudok szedni valamennyit”

két nappal később:
„Még mindig hiányzik egy húszas, megcsináltam egy csomó munkát, még jó hogy jöttek egyáltalán”
„Akkor mi lesz ma este?”
„Ha nincs meg, megint bunyó”
„Napok óta alig ettem, csak dolgoztam”
„És még így sincs meg”
„Adjak kölcsön?”
„Ne. Nem a te dolgod, majd megoldom valahogy, megpróbálom végigjárni azokat a srácokat, akinek anno én adtam kölcsön”
„Jó”

pár órával később:
„Hogy ezek mekkora köcsögök!”
„Kik?”
„Amikor bulizni kellett, meg dőlt a pénz, akkor bezzeg jó voltam”
„Amikor meg én vagyok szarban, akkor meg fel se veszi a telefont. Meg letagadtatja magát a titkárnőjével, a paraszt!”
„Akkor nem sikerült?”
„Egy ötöst szereztem, de még mindig kell tizenöt ezer, estig”
„Jó akkor adok. Majd megadod az első munkádból”
„De mondom, hogy nem kell tőled.”
„Hanem akkor kitől?”
pár perc múlva
„Jó, köszönöm, nem is tudod, h mennyire jót teszel velem J
„Össze tudunk futni valahol még 10 előtt?”
„Aha. Mindjárt végiggondolom az estémet”
„Nagyon köszönöm J

két hét múlva:
„Basszus,  tudod, Tóni megígérte, hogy átutalja a pénzt, de Angliából nem ért át. Mi a fenét fogok ma este csinálni?”
„Mennyi hiányzik?”
„25 ezer”
„Várj, megnézem, hogy hogy állok.”
„Ne viccelj, még az előzővel is lógok”
„Akkor majd visszaadod ezt, ha átjön a pénz Tónitól”
„Oké, holnap utalom vissza”
„Most tudunk találkozni?”
„Olyan óra múlva jó nekem”
„Ok, és nagyon köszi, az életemet mentetted meg”
J

másnap:
„Ne haragudj, de amikor kivettem a bankból a pénzt, a sarkon vártak a Fijúk, és úgy ahogy van az összeset elvették tőlem”
„Nem haragszom, de jó lenne ha valahogy megoldanád, hogy visszaadd, mert nekem is kelleni fog”
„Persze, mindenképp megpróbálom”

napokig néma a chat

„Szia bocsi hogy nem jelentkeztem”
„Szia, mi történt, már aggódni kezdtem”
„Kórházban voltam”
„Mert?”
„Most ők voltak az erősebbek és hiába hívtam pár haverom segítségül, ők többen is voltak”
„Basszus”
„Annyira nem vészes, pár csúnya véraláfutással és egy agyrázkódással megúsztam”
„És eztán nekik kell dolgoznom.”
„Az mit jelent?”
„Ha nem kerítem elő a pénzt, nekem kell behajtanom másokét”
„Verőlegény leszel??”
„Igen. Mit tegyek szerinted?”
„Fizetni hol tudok, hol nem. És mivel állandóan kések a késedelmi kamatok már az eget verik”
„Nem tudom”
„Mindegy. Majd lesz valahogy”

Egy hét múlva:
„Szia, tudom, hogy tele a hócsukád velem, de most nagyon nagy bajban vagyok.”
„Mi történt?”
„Estig kell 25 ezer Ft”
„Megint?”
„Nem úgy volt, hogy ledolgozod a tartozásod?”
„Meg nekem is lógsz még 35 ezerrel”
„Tudom, nem is kérdeznélek meg, ha nem lenne annyira gáz a helyzet”
„Elloptak tőlem 25e Ftot a behajtott pénzből, és most ha nem rakom vissza, akkor tényleg kinyírnak”
„És ezt most el is higgyem?”
„Nem ne hidd el. Kár volt megkérdeznem.”
„Csak benned bíztam még”
„Na jó, most utoljára, de kérem vissza két napon belül, mert ez már az én vésztartalékom is”
„Oké, persze. Vissza fogom adni”
„Akkor egy óra múlva a szokásos helyen”
„Igen, igen, nagyon–nagyon köszönöm, te egy mentőangyal vagy!”
„Vagy hülye ;)”
„Nem, neked nagyon jó a szíved, ezért kedvellek annyira.”
J

Hetek telnek el, néha egy–egy kérdés, hogy jó lenne a pénzt visszakapni, aztán ritkulnak a párbeszédek. Folyamatosan változnak a címek. Már nem is követhető. Már nem is követi.  Eltelik egy év, kettő. Már mindegy, így járt, azt a pénzt soha többé nem látja viszont. Csak azt nem tudja eldönteni, hogy tényleg igaz volt a sztori vagy az is részben mese volt. Ez az egy, ami még nagyon sokáig zavarja. Aztán már ez se. Elengedte. Sokat tanult belőle.


****


Megint nincs hol lakniuk. És megint nekem kell megoldanom, mert megint engem találnak meg. Mert megint én hallgatom, hogy mekkora szarban vannak. Mert én vagyok a családjuk. Kértem én ezt?
Hogy kirakják őket az utcára, ha nem találnak másik albérletet. Honnan a fenéből akasszak le 2 nap alatt egyet?

– Nagyon nagy mázlitok van, Jóskáéknál van egy üres lakás, be tudtok holnap költözni.
– Merre?
– Alsóvárosban, nem rossz a közlekedés, két szoba. A régi ismeretségre való tekintettel elengedtek egyhavi kaukciót. De azt nagyon szeretném kérni, hogy itt ne ússzatok meg, mert ők nem idegenek.
– Nem fogunk. Itt se a lakbérrel volt a baj, hanem azzal, hogy nem voltak hajlandók normálisan elszámolni a rezsivel, és én azt mondtam, hogy amíg nem hozzák a számlákat, én nem fizetek. Aztán a végén ők raktak ki minket, úgy hogy közbe meg szerintem a többszörösét fizettem nekik.
– Ne haragudj, de nem érdekel. Ezt már hallottam. Meg az összes korábbi helyen se ti voltatok a hibásak, csak valahogy mindig átvertek, becsaptak stb benneteket, és a végén valahogy rendszeresen én kerültem a képbe, mint mentőangyal. Ez lesz az utolsó. Itt nem játszhatjátok el ugyanazt.
– Jó, megígérjük, hogy vigyázni fogunk és nagyon köszönjük a segítséged.

négy hónappal később:
– Szia Misi.
– Szia Jóska, mi a helyzet?
 – Mikor beszéltél utoljára a családoddal?
– Anyámmal? Talán egy hete, miért? Valami gond van?
– Azt kell mondanom, hogy igen. Nem akartalak ezzel zavarni, azt hittem, hogy le tudjuk rendezni nélküled is, de úgy tűnik nem megy.
– Már megint mit csináltak?
– Akkor ez szokásos?
– Mi? Nem tudom, mit csináltak, csak kibukott belőlem…
– Két hónappal el vannak maradva. És csak halogatnak, már bocsánat, de hazudoznak össze–vissza, hogy mikor fizetnek. Azt hittem, nem kell neked szólnom. De elég lett.
– Ne haragudj Józsi, beszélek velük és biztos le fogjuk tudni rendezni ezt az egészet.
– Én is remélem, nem kell ez nekünk.
– Nem, szerintem se.
– Szia, még jelentkezem.
–Szia, várom.

– Szia, beszéltem velük. Átutalom én neked a pénzt, hogy biztos ott legyen, ha ez így megfelel.
– Persze, köszönöm a segítséged, üdv.

két hónappal később:
– Misi, baj van, Józsi ki akar tenni minket.
– Fizettetek neki rendesen?
– Háááá, a bérletet igen, de a rezsire nem nagyon maradt. És most kiderült.
– Rohadt életbe!
– Tudom, ne haragudj, de nem mertem neked mondani. Mert mindig mérges vagy.
 – Csodálod? Mindig csak akkor szóltok, amikor már ég a ház! És mindig én oltsam el a tüzet! Elegem van családi tűzoltó szerepéből, de nagyon!
– Nem tudtunk mit csinálni, utolérte Bercit a végrehajtó, levágták a fizetése felét. Ami maradt, abból épp hogy nem halunk éhen.
– Mert utolértek azzal a hitellel végül ugye?! Amire te csak azt mondtad, hogy ááá, elfelejtették azt már… hisz évek óta nem érnek utol vele. Nem mondok semmit!
– Most mi lesz? Tudsz segíteni? Nem mehetünk az utcára… azt te se akarhatod ugye?
- Nem, a rohadt életbe! Bár egyszer meg fogom tenni veletek, hogy nem fog érdekelni, akárhogy is könyörögtök nekem.
– Mennyivel tartoztok?
– Százezer.
–Mennyi??? Mióta nem fizetitek a rezsit? Fizettétek egyáltalán?
– Hát nem nagyon, nagyon sok volt már az elején is, aztán meg egyre több halmozódott fel.
– És most én fizessek ki helyettetek százezer Ft-ot? Ezt komolyan gondoljátok?!
Csend a másik oldalon.
– Azta kurva életben! Honnan a fenéből kapjak elő hirtelen ennyi pénzt?
Csend.
– Beszélek Józsival. Veletek nem akarok.
– Szia, most mondja anyám, hogy megint mit kavart. NE haragudj, hogy tudjuk ezt megoldani.
– Szia. Nagyon sajnálom, hogy ez történik. Nem gondoltam volna, amikor megkérdezted a lakást. Én bíztam benned.
– Nem tudom, hogy kérjek elnézést. Anyám végtelenül felelőtlen. Bár most megígérte, hogy figyelni fog. De engem is becsapott. Nagyon szégyellem a dolgot. Hogy tudjuk helyrehozni.
– Természetesen ki kell fizetniük az elmaradást és szeretném, ha elköltöznének.  Eljátszották a bizalmat.
– Persze, ez érthető. Arról esetleg beszélhetünk, hogy mennyi van kaukcióban, és mennyit kell még kifizetniük. Illetve én kifizetem.
–Igen, természetesen. Kiszámolom és megmondom majd.
– Köszönöm, és még egyszer elnézést kérek. Végtelenül kellemetlen nekem, hogy ilyen helyzetbe hoztak téged. Azt én ígérem meg, hogy hónap végére kiköltöznek, és rendezni fogom a tartozásukat.
– Rendben, te megtartod a szavad. Sajnálom én is hogy ez így alakult.
– Köszönöm a megértést, keresni foglak.


– Ez volt az utolsó ilyen. Nincs több esélyetek. Van két hetetek, hogy keressetek magatoknak egy albérletet, kifizessétek, és én nem akarok hallani rólatok többet. Elég volt.
– De mi nem tehetünk róla,, levonták Berci fizetésének a felét.
– Igen, most ez, máskor más. Soha nem ti vagytok a felelősek, mindig a körülmények, mások. Elég volt. Nem élem a Ti életeteket, van sajátom. Oldjátok meg innentől kezdve, ahogy akarjátok.  Nem is akarom tudni, hogy hova költöztök. Felejtsétek el a számom.

Misi három éve nem beszélt a családjával. Nem tudja, mi van velük. Ő nem keresi őket, a telefont nem veszi fel nekik. Azóta a kezdeti lelkiismeret-furdalás elmúlt, megnyugodott. Már csak a saját életéért és hibáiért kell felelősséget vállalnia.


****

Ül a pók a hálója szélén. Elbújt a fal kiszögellésénél. Nyugodtan, mozdulatlanul vár. Tudja, hogy előbb utóbb úgyis belerepül az áldozat. Egy szép kis legyet szeretne, olyan jó szaftosat.
Tudja, mikor melyik szálat kell megfonni, megmozgatni, hogy a végén elérje célját. És a legyek buták, mert soha nem tanulnak. Gyengék ahhoz, hogy kiszakítsák magukat a hálóból. És mire észbe kapnak, már szépen gúzsba is vannak kötve. Készen a fogyasztásra.



Ha felismered a Pók hálóját, már esélyed van ellene. Széttépheted. Ha hagyod magad megbéklyózni, elvesztél.



3 megjegyzés:

  1. szomorú életek vannak, van akin nem lehet segíteni... jól belelátsz

    VálaszTörlés
  2. Nagyon kemény...de nagyon igaz írás. Hát igen, így megy ez. ....szomorú.

    VálaszTörlés