2013. október 22., kedd

Vadászat - Képírós játék

Andrew nem értette, hogy mi történik. Ő csak a szokásos hétvégi vadászatainak egyikére indult a hegyek közé.  Egy gyönyörű szarvasbikát riasztott fel a tisztás szélén. Becélozta, visszatartotta a lélegzetét és lőtt.

 A csattanás hangja valamit eltépett benne. Mintha egy eddig összeszorított rugó szétpattant volna. Az egész testét elöntötte az adrenalin. Minden porcikája felizzott, szétrobbanni készült. Futni, rohanni, minél messzebb! Nem tudta féken tartani magát, nem uralkodott a teste felett. Mintha ő lett volna az előbb kilőtt puskagolyó.

Árkon-bokron át rohant, cikázott a fák között, csak tovább-tovább... Ágak akadtak a ruhájába, tépték-szakították, végül már meztelenül futott, a szíve dübörgött a mellkasában, a tüdeje zihált, izzottak a lábában az izmok.

Kirohanva az erdőből felfokozott érzékeivel érezte a bőrét simogató napsugarakat, a lába alatt eltaposott fű illatát, a madarak szöszmötölését a fák között, egy elrepülő bogár zúgását.  Mintha egyé vált volna a réttel, minden egyes rezdülés, hang, fuvallat újabb információbomba volt számára.  

És akkor meglátta.

A rét végében a szarvasbikát. Ott állt és fújtatott. Orrán gőzölögve szállt a pára, mellkasa fel-le mozgott, füleit idegesen mozgatta, minden kis zajra megrezdülve. Ő is meglátta a meztelen férfit.

Andrew és a Bika összenézett. És akkor rájött. Ő volt a Bika. Őt érezte. És amikor ez bevillant az agyába, ájultan esett össze.

Este tért magához, egyedül, meztelenül, fázva. Megkereste az autóját, és hazament.

Andrew soha többé nem vadászott. 

***



a történet egy képmesélős játék eredménye, a játékot és a képet itt találod: 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése