2013. december 17., kedd

Piros ruha - képírós játék

Aaron egy kuka tetejére kitéve látta meg. Először nem is akarta megnézni. De volt valami különleges abban a piros színben. Ott virított a sikátor félhomályában, szinte hívogatta, incselkedett vele. Körülnézett. Sehol senki, egyes egyedül volt a macskaköves kis utcában. Óvatosan megközelítette, még mindig nem akart hinni a szemének, tréfára gyanakodott, kandi kamerára. Ismét körülnézett. Egy a kukák között kígyózó fekete macskán kívül tényleg nem volt ott senki. Megfogta, felemelte. A nejlon zörögve egyenesedett ki, a piros ruha most még pirosabbnak látszott.
Tényleg az volt. Egy igazi Télapó ruha. Most, május közepén, egy sikátor kukájára kitéve. Nem kidobva, az látszott rajta. Szépen, tisztán, gondosan kivasalva, eltéve jövő télre.
Ahogy megfogta, szinte megbizsergette a kezét. Majdnem el is ejtette ijedtében. Na, mégis valaki idióta tréfája lenne, és áramot vezetett bele? De a bizsegés, ahogy jött, el is múlt. De mégse tudta letenni. Forgatta-nézegette. Aztán óvatosan kibontotta a védőburkából. Ahogy a ruhához ért, az újból megbizsergette a kezét. De most már nem lepődött meg rajta. Kihajtogatta és magához mérte. Elég magas volt, így meglepődve látta, hogy a ruha pont az ő mérete. Ettől az a váratlan ötlete támadt, hogy mi lenne, ha… És úgy is tett. Körülnézett még egyszer, hogy biztos, hogy senki sem látja, és magára terítette a piros kabátot. A nadrágot kis gondolkodás után végül csak felráncigálta a farmerjére, miközben fél lábon ugrált a csúszos macskaköveken. Mekkora hülye vagyok – gondolta maga is meglepődve az ötletén. A sipkán egy pillanatig azért elgondolkodott, hogy feltegye-e. Elég sokat szöszmötölt reggel a taréjával, hogy az úgy álljon, ahogy kell. De nem tudott neki ellenállni. Óvatosan azt is felvette. Begombolta a kabátot és körülnézett, egy ablakot vagy kirakatot keresve. Pár lépésre tőle meg is találta. Ahogy belenézett az üvegbe, egy télapó ruhás, langaléta ismeretlen nézett vele szembe.
És akkor történt.
Kicsit minden elhomályosult körülötte. Az üveg is, a fények is, mintha hirtelen egy ködpamacs ereszkedett volna rá. Megdörzsölte a szemét, de nem a látásával volt a baj. És akkor képek kezdtek beúszni elé. Pihe.puha hófödte táj felett repült. Kis házak a mélyben, ablakaik, mint megannyi fénylő szentjánosbogár. Tudta, hogy azokhoz a házakhoz megy. Majd örömtől csillogó gyerekszemek. Mosolygó arcocskák. Izgatott nevetés. És papírzörgés.
És olyan boldogság és megelégedettség öntötte el, mint még soha. Egész életében ezt az érzést kereste, hiányolta.
De ezt nem lehet bevallani egy férfiembernek. Ezért inkább mindig jól eltitkolta. Ezért vette fel a punk külsőt is. Nehogy már valaki rájöjjön az ő gyengeségére. Eddig ez egész jól működött is, igaz a belülről feszítő hiányérzetén nem segített. És most rájött, megtalálta. Itt a kukák között. Május közepén.
Ő Télapó akar lenni. Bármi Áron.
A kép kitisztult. Óvatosan levette a ruhát, visszacsomagolta a nejlonba, a vállára csapta és peckesen elindult az Új Élete felé.
Csak egy fekete macska nézett utána a sikátorból.




2 megjegyzés:

  1. De jóóó :) Erre a nem minden az aminek látszik, mondás megfelelő. Szuper lett.

    VálaszTörlés